Felemelő karácsonyi hangulat

Olyan szívesen tarkón vágnám egy péklapáttal a kereskedelmi csatornák producereit… azokat a szadista mocsok szemétládákat, akik telepakolják a műsorfüzetet romantikus filmekkel. Napok óta képtelen vagyok bekapcsolni a tv-t, mert mindenhol azt látom, hogy szerelmet vallanak, csókolóznak, szeretkeznek, érzelmi válságban szenvednek, féltékenyek, sírnak, esküvőt terveznek, oltár előtt toporognak, vagy ami még rosszabb… amikor 2 ember csak áll egymással szemben miközben némán összekulcsolják a kezeiket és a tekintetükből csak úgy süt a szerelem…
Ismételnem kell önmagam… Olyan szívesen tarkón vágnám őket egy péklapáttal… de amúgy a célnak tökéletesen megfelel bármilyen kemény tompa tárgy ^^ pl: gyalogsági ásó, padlódeszka, baseballütő, esetleg egy vastagabb könyv vagy mappa is megteszi ^^ ilyen témában rugalmas vagyok.
De eeeezz… hogy bárhová nézek minden vakítóan fehér (avagy rózsaszín/piros), a párocskák úton-útfélen nyalják egymást és mindenki olyan kurvaboldog…
Tökmind1… legyenek boldogok… falják fel egymást… csak ne lássam…
Esküszöm… törlöm magam a facebook-ról aztán felköltözöm a hegyekbe egy nagy sötét erdő kellős közepébe, valami kísértetkastélyba és átállok remeteüzemmódra… gumicukron és almás-fahéjas teán fogok élni. Ott leszünk én, a laptopom, a könyveim, a sífelszerelésem és a gumimacik. Bár elgondolkodtató h vigyek e egy vibrátort is…
Mindenesetre az ötlet kiváló… Elzárva a külvilágtól… az emberektől… az emlékektől.., semmiről nem jutna eszembe egy emlék, amiben szerepel…
Semmi szőke buksi… semmi zsiráf… semmi nyakörv… semmi probléma.
Írhatnám, a novelláimat miközben üvölt a zene és majd beszakad a dobhártyám. Nem gondolnék semmire, csak leütném a billentyűket, mint most. Ismétlődnek a taktusok és nem figyelek csak a zenére. A szívem együtt lüktet a ritmussal, míg az agyam kikapcsol.

Annyira szeretném elővenni a Romlott Júliát… átolvasni… kijavítani… folytatni… de képtelen vagyok… Miért kellett róla mintáznom a főszereplőm szerelmét? És miért érzem úgy, hogy én vagyok a saját történetem főszereplője? No, nem mintha egy több ezer éves vámpír lennék… istenments… karót döfnék a saját szívembe a kelő nap első sugarainál semmint, a végtelenségig kelljen élnem. Egy napot is alig bírok ki anélkül, hogy ki ne lépnék egy szépen fényezett autó elé… nemhogy egy örökkévalóságot…

Halott menyasszony dala kiegészítve

Gyertya lángja rég nem éget,
Semmi nem fáj már.
Ha egy késsel megvágsz engem, az sem fáj.
Tudom, dobban még a szíve.
Tudom, meghaltam már régen.
De ha kínom megélné,
Bizony rögtön elhinné,
Bár rég nem élek már,
Azt, hogy el nem sírtam minden könnyem még.
/Halott menyasszony/

Napok óta fejemben a dallam
Csillagtalan éjjelen dúdolom magamban
De elcsuklik hangom, ha közben rád gondolok
Lefekszem, hát a hóba temessen be gyorsan
Hullanak a fehér pelyhek
Szememet ellepik a könnyek
Érzem már lassan vége
Csinálok még egy angyalt, míg élek.
/Gondolatok a sötétből/

Elhatározás

Nos, igen, megérett bennem a gondolat miszerint magasról teszek arra, hogy ki mit talál meg ezentúl. Én írni fogok és blogolni és mosolyogva szenvedni ^^
Enni azt nem garantálom...de próbálkozni biztosan... szóval mindenki megnyugodhat.
Jelentem ma lenyomtam a torkomon 3 szál sültkrumplit és 2 falat citromtortát is! Lehet újjongani és tapsikoli ^^

1 week later...

Nem tudom, mit tegyek... Szépen lassan minden darabokra hullik körülöttem... Eltűnik minden, ami igazán fontos... Kezdem igazából úgy érezni, hogy nincs itt rám szükség... Mégis mire vagyok jó? Hallgatni Csabi hisztijét? Hazajönni, hogy apám leüvölthessen, és kegyelemdöfésként azt mondja minden csakis és kizárólag az én hibám? Figyelni, ahogy a szerelmem majd vki más karjaiban köt ki? Könnyekkel küszködve nézni a képeit miközben a sálát szorongatom? Várni, hogy mikor kell majd azt látnom, amint egy másik lány kezét fogja és azokkal az ajkakkal, amikkel egy hete még engem csókolt mást becézget...Gyűlölöm, ami lettem. Gyűlölöm, amit velem tett. Gyűlölöm, amivé tett.
Miért kaptam helyet a mennyországtourist első osztályára, ha kidobnak, mielőtt felszolgálnák az italokat és a mogyorót?
Mégis, hogy várhatod el tőlem, hogy egy héttel később szívből mosolyogjak? Mégis miből gondolod, hogy nem zokogok minden éjjel a szekrényem sötétjében?
Soha senkit nem szerettem még, így mint téged
Lehet mondani, hogy ez hülyeség és mindig van tovább és mindig jön majd jobb. De kibaszottul nem érdekel. A legkevésbé sem vagyok képes elhinni, hogy 1 nappal 1 héttel vagy akár egy hónappal vagy évvel később majd olyan lesz, mintha soha nem is lett volna. Nem akarom, hogy olyan legyen. Azt akarom, hogy igaz legyen. Hogy mondd azt nem csak én voltam bolond. Mondd, hogy neked is jelentett valamit... kérlek... nekem... mindent jelentett...
De ha neked nem... akkor ne tegyél úgy, mintha érdekelne, mi van velem. Nem tudom, miért csinálod ezt... Mégis mit akarsz még tőlem? Elvettél mindent, amim volt. Elvetted és eldobtad a szerelmem. Elvesztettem az önbecsülésem megmaradt morzsáit is miattad. Oda az imidzsem, pedig szerettem erősnek tűnni, akire mindenki támaszkodhat. De tőled összeomlottam.
Hát ne keress, ne is nézz rám, csak éldd az életed és felejts el... én sosem foglak...
Az álmaimnak voltál, vagy és leszel is visszatérő szereplője.
És bár tudnám, miért érzem úgy, hogy most képes lennék megmutatni neked a blogomat is. Odafordítani a fejedet, hogy „Nézd, mit tettél velem! Ez mind miattad, van te agyatlan szőke, vedd már észre! Szeretlek...”

Ha most kérdeznéd, elmondanám.
Ha most szeretnéd, megmutatnám
De téged nem érdekel és engem sem
Írok hát egy újabb verset szép csendben.

Egyelőre ennyi volna
Mi a kicsi szívemet nyomja
Fogalmam sincs, miért mondtam
Vagy, hogy anno miért nem szóltam.

Kelts életre!

Evanescence
Bring me to life

How can you see into my eyes
like open doors?
leading you down into my core
where I've become so numb
Without a soul;
my spirit's sleeping somewhere cold,
until you find it there and lead it back home.

(Wake me up.)
Wake me up inside.
(I can't wake up.)
Wake me up inside.
(Save me. )
Call my name and save me from the dark.
(Wake me up. )
Bid my blood to run.
(I can't wake up. )
Before I come undone.
(Save me. )
Save me from the nothing I've become.

Now that I know what I'm without
you can't just leave me.
Breathe into me and make me real.
Bring me to life.

(Wake me up.)
Wake me up inside.
(I can't wake up.)
Wake me up inside.
(Save me. )
Call my name and save me from the dark.
(Wake me up. )
Bid my blood to run.
(I can't wake up. )
Before I come undone.
(Save me. )
Save me from the nothing I've become

Bring me to life.
I've been living a lie/There's nothing inside.
Bring me to life.

Frozen inside without your touch,
without your love, darling.
Only you are the life among the dead.

All this time
I can't believe I couldn't see
Kept in the dark
but you were there in front of me
I've been sleeping a 1000 years it seems.
I've got to open my eyes to everything.
Without a thought
Without a voice
Without a soul
Don't let me die here/There must be something more.
Bring me to life.

(Wake me up.)
Wake me up inside.
(I can't wake up.)
Wake me up inside.
(Save me. )
Call my name and save me from the dark.
(Wake me up. )
Bid my blood to run.
(I can't wake up. )
Before I come undone.
(Save me. )
Save me from the nothing I've become.

Bring me to life.
I've been living a lie/There's nothing inside.
Bring me to life.

Én első, igazi szerelmem

Én már csak a Zord Kaszást várom. De mégis miért illetjük őt „Zord” névvel? Hisz nem is oly’ gonosz ő. Ha megsuhintja régi társát, rozsdamarta életlen kaszáját, s porba hullnak a fejek, csupán innen, ebből az életnek nevezett földi pokolból távozhat néhány szerencsés szerencsétlen. Szerencsések, hisz számukra vége az igazi szenvedésnek. Nincs az a tisztítótűz, ami rosszabb lehetne, mint egy viszonzatlan szerelem, vagy egy hamis csók, egy színlelt ölelés, a képmutató szavak, egy hazug vallomás.
De szerencsétlenek is, ha nem figyelhetik tovább a világ változását, az évszakok váltakozását, az idő múlását. Nem tölthetnek minden másodpercet azokkal, akiket szeretnek, akiket hátrahagynak, mikor végre eljön a perc.
Ám én sokkal inkább szerencsésnek érezném magam, ha engem vinne el végre. Másfél évnyi szenvedés és egyetlen rövid hónapnyi felhőtlen boldogság után most meghaltam belül. Nem maradt más csak az üres váz mely továbbra is végigcsinálja a napokat azok teljes monotonságában, de már nem él.
És mégis... mégis azt kell mondjam, akár ezerszer ennyi fájdalmat is elviselnék csupán egy... csupán még egy percért... egy utolsó hamis csókért...
Neked adtam a szívem benne a lelkemmel. Összezúztad a törékeny burkot és így örökre elveszett ami benne volt. A lelkemmel együtt tűnt el belőlem a boldogság, a szerelem, a szeretet és kihunyt a fény. Helyüket most az állandó, véget nem érő sötétség tölti ki. Minden nélküled töltött pillanattal egyre mélyebbre lökve engem a hetedik pokolba.

Mégis... ha azt hallom, hogy szomorú vagy...
Fájón megdobban a szívem
Belül lángol a vérem
És érzem... bármit megtennék
Hogy olyan legyen mint rég.

Én mosolyognék a kedvedért...
Én lehoznám a csillagokat...
Ne bánj semmit... én se bánom...
Te adtad nekem a legszebb hónapot egész életemben...
Én első igazi szerelmem...

Véremmel írt őszinte vallomás

Sosem volt merszem elmondani neked, hogy igazából mennyire, tiszta szívemből szeretlek. Sosem hittem volna, hogy lesz majd valaki, akiért ennyit tudnék szenvedni.
És mindig tudtam, hogy ha egyszer talán mégis... Akkor ő fog egyetlen szóval összetörni.
Mindig szerettem volna kimondani, hogy vedd már észre mennyire, oda vagyok érted.
Mindig vártam a percet, hogy azt üvöltsem Te vagy nekem az egyetlen.
De csak hallgattam és vártam, hogy elmúljon.
És most? Darabokban a szívem, elvitted a lelkem és bezártál egy sötét ablaktalan toronyba.
Mégis miért nem tudok rád haragudni? Miért nem tudom igazából azt mondani, gyűlöllek? Miért érzem azt, hogy tőrt döfnek a mellkasomba, valahányszor arra gondolok, jobb lesz ez így? Miért kell hánynom a gondolattól, hogy valaki másról álmodsz? Miért rezzenek össze mindenki más érintésétől? Miért nem tudlak egy percre sem kiverni a fejemből? Miért zokogok éjjelente a takaróm alatt miközben a körmömmel, próbálom saját véremet fakasztani?

Felhők közül legkönnyebb a pokolba zuhanni

Megint hazudtam neked, drága jó olvasóm. Azt ígértem jön a boldogság és a napsütés, hogy egy kis színt viszek az esős időszakba. Hazudtam. Még soha ennyire szomorú nem voltam. Azt hittem végre lesz valami, amiért érdemes, amiért igazán érdemes minden reggel felkelnem és végigcsinálom a napot. Lesz valami, amire szabad perceimben izgatottan gondolhatok. Valami igazi...
Ha egy tanácsot adhatok neked az életben, drága jó olvasóm, legyen ez: Egy kapcsolatból mindig az jön ki jobban, aki kevesebbet érez. Sose add a teljes szívedet 1 embernek, mert ezzel a lehetőséget is megadod neki, hogy bármikor összetörje azt.

Sajnálom Sajnálom Sajnálom

1. Sajnálom, hogy már hónapok óta így elhanyagoltam szegény blogomat és annak talán már nem is létező olvasóit.
2. Sajnálom, hogy annyi mindent nem írtam le pedig lassan magam sem hiszem el, hogy ez valóban az én életem lenne.
3. Sajnálom, hogy nem is fogom már az elmúlt időszak történéseit leírni talán sose.
DE
Ünnepélyesen megígérem, hogy fogok írni, fogok blogolni és tájékoztatást adni a mindennapjaimról =D
És le fogom írni életem egyik legcsodásabb éjszakájának történetét mely pont ma 1 hónapja esett =D
Végül pedig ígérem, hogy a szóhasználatom, a stílusom és minden más is változni fog a posztjaimban =D Depizés helyett itt az ideje a határtalan boldogságnak, sötét sorok után végre napsütötte történetek és havas éjszakák jönnek =D