Sosem volt merszem elmondani neked, hogy igazából mennyire, tiszta szívemből szeretlek. Sosem hittem volna, hogy lesz majd valaki, akiért ennyit tudnék szenvedni.
És mindig tudtam, hogy ha egyszer talán mégis... Akkor ő fog egyetlen szóval összetörni.
Mindig szerettem volna kimondani, hogy vedd már észre mennyire, oda vagyok érted.
Mindig vártam a percet, hogy azt üvöltsem Te vagy nekem az egyetlen.
De csak hallgattam és vártam, hogy elmúljon.
És most? Darabokban a szívem, elvitted a lelkem és bezártál egy sötét ablaktalan toronyba.
Mégis miért nem tudok rád haragudni? Miért nem tudom igazából azt mondani, gyűlöllek? Miért érzem azt, hogy tőrt döfnek a mellkasomba, valahányszor arra gondolok, jobb lesz ez így? Miért kell hánynom a gondolattól, hogy valaki másról álmodsz? Miért rezzenek össze mindenki más érintésétől? Miért nem tudlak egy percre sem kiverni a fejemből? Miért zokogok éjjelente a takaróm alatt miközben a körmömmel, próbálom saját véremet fakasztani?
Itt legfeljebb borfakasztás lesz és nem vér... Kérem a vidámabb posztokat, de most és azonnal!!!
VálaszTörlésVeszek neked csillámpónit babaházzal, meg persze hozzá jár a legtökéletesebb KEN, csak semmi búzaszőkeség kérem! Itt vagyok én, azaz én, tehát ISTEN, és lányom JESUS CHRISTINE most azt kérhet amit csak akar :))
Tudod mi minden vágyam... nekem nem kell más csak Ő...
VálaszTörlés